Az oldalt Eszti szerkeszti, vagyis én, András a férjem, kedvesem és a legjobb barátom.

Teljes a munkamegosztás, Eszti kitalálja András megtalálja.

Néha kedélyesen morgunk egymással, én megkapom a helyszín felé, hogy már megint mit találtam ki, András pedig hajlamos a GPS-re hagyatkozva toronyiránt megközelíteni valamit. Érdekes helyzetekbe keveredtünk már emiatt és rájöttünk, hogy egy hosszú, erős kötél mindig legyen nálunk, már sokszor hasznát vettük, főleg én.

​

Gyalogtúráinkat elsősorban családoknak, a legtöbb kirándulás gyerekkel is teljesíthető, kezdő természetjáróknak vagy az idősebb korosztálynak, mert nagyon sok rövidtávú de látványos mászkálást tettünk, és természetfotósoknak ajánlom, akik szép helyeket találhatnak az általunk bejárt utak között amelyeket mi csak futtában örökítettünk meg.

Másodsorban  mindenkinek aki kellemesen szeretné eltölteni a szabadidejét.

​

A gyűjteményben szerepelnek kisebb séták, valamint rengeteg kis távú és néhány középtávú kirándulás, pár kilométertől, 24 kilométer közötti megtett útban.

Ha becsúszik egy veszélyesebb túra azt úgyis jelzem, erre leginkább a külföldi nyaralások alkalmával akad példa a Magas-Tátrában vagy az Alpokban.

Megjegyzem, egy rövidtávú túra sem mindig könnyű, egy távolságban talán legrövidebb kirándulásunk az egyik legnehezebb és időben is hosszú túrává vált, amikor Szlovéniában felmásztunk a Boka-vízesés tetejéhez. Itt az út eleje felé konkrétan másztuk a sziklákat, még fotózni sem tudtunk közben. 

Másik példa hazánkból a rövidebb szakaszú, de jelöletlen árkok, ahol sokszor a bedőlt fák szinte falat alkotnak és a talaj sziklás, néhol ugrásszerű szintkülönbsége, az árkot itt-ott kitöltő mini tavak nehezítik a haladást. Ilyen hely például a Salabasina-árok a vége (a műút) felől, vagy a Páris-patak szurdoka, amelyet mi az eleje, az erdő felől jártunk be. Mindkét helynek van jelölt része is, a másik irányból.

​

A kezdő természetjáróknak egy fontos tanács, felmászni mindenhová könnyebb mint lejutni onnan. Most nem az útra gondolok, (bár én szívesebben megyek felfelé a meredeken, mint lefelé, egyrészt a lejtmenet jobban terheli az ízületeket, másrészt csúszós talajon is jelentősen könnyebb felfelé haladni) de az ösvényről letérve egy jópofa szikla, vagy bármi amire meredeken mászni kell, visszajutni ugyanott már nem biztos, hogy olyan egyszerű dolog, főként ha csúszós, morzsalékos a talaj.

​

A gyalogtúráink általában körtúrák, vagy ha erre nincs lehetőség oda-vissza megyünk, mert legtöbbször autóval közelítjük meg az indulási pontot.

A gépjármű hiánya senkit ne tartson vissza, a legtöbb kiindulási pont tömegközlekedéssel is megközelíthető és olyankor nem is kell ragaszkodni a körtúrához, egy másik ponton is fel lehet szállni a buszra vagy vonatra.

Nem teljesítménytúrázók vagyunk, (illetve én nem, András a túrázásnak ezt a formáját is már sokszor gyakorolta) nem trappolós típus, hanem kíváncsi, mindenhová felmászunk, lemászunk, bemászunk, bekúszunk, sokszor megállunk  egy-egy szép dolgot megörökíteni, nagyon bele tudunk veszni a fotózásba, de a megfelelő fényeket nincs időnk kivárni, hiszen egy túraútvonalat végig kell járni. Általában látványcsemegéző kirándulásokat tervezünk, de gyakran alakulnak spontán a dolgok.

​

A pontos meghatározásunk szerintem, a lelkes természetjárók, akik élvezik, hogy együtt élhetik át a kalandokat, sétákat.

​

Mindenkit biztatok arra, hogy a szabadideje egy részét természetjárással  töltse. Az közismert, hogy a testünknek nagyon hasznos a gyaloglás, de a természet közelsége lelkileg is nagyon feltölti az embert, a mindennapi gondok, rutin, távolinak tűnik egy-egy kirándulás alkalmával.

Az sem utolsó szempont, hogy a közös programok, kalandos élmények erős köteléket szőnek,  összetartják a családot, összekovácsolják a párokat.

Azokat a gyalogtúrákat amelyeket én meg tudok tenni, szerintem bárki megteszi, aki átlagos erőnléttel, egészséggel rendelkezik, néha az sem árt ha nincs tériszonya az illetőnek. Nem vagyok különösebben sportos alkat, sem ügyes, sem erős, viszont nagyon hajt a kíváncsiság és a kalandvágy.

Soha nincs késő elkezdeni a természetjárást, akár gyalog akár kerékpárral. Én a legnagyobb túráimat 40 éves korom után tettem, a számomra legextrémebb dolgokat pedig 50 környékén és felette. ('66-os születésű vagyok, András egy kicsit fiatalabb, ő '68-as.)

Ajánlom a túrabot használatát,  külföldön még a fiataloknak is alapvető kellék a túrázáshoz. Nekem sokszor biztonságot ad, például a mélyebb vízfolyásokon való átkeléseknél, valamint  a térdekről leveszi a terhelés egy részét és a kar is dolgozik gyaloglás közben. Régebben egy-egy túrabotot vittünk, ma már általában egy pár járja fejenként, és ha nincs szükség rá vagy akadályoz, összecsukjuk és rögzítjük a hátizsákhoz.

A nordic walking stílusban (két bottal) való gyaloglás, kifejezetten sportos akár sík terepen is. A sífutásból alakult ki, külön technikája van, ilyenkor nem támaszkodunk a botra, hanem segítségével toljuk magunkat előre, magunk mellé szúrjuk le, és veszünk lendületet. A helyes technikáról egy videó és egy másik videó.

​

A bringatúráink között vannak komolyabbak is, az utóbbi időkben már inkább ezt preferálom, mivel a talpaim eléggé gyalázatos állapotban vannak, az orvos szerint szinte a csonthártyámon járok. Hosszabb távnál sokszor érzem a hatását és  különböző talpbetétekkel enyhítem. A bringámon is emiatt van a fémbütykös pedál helyett, sima gumipedál, így nagyobb tekerésnél sem fájdulnak meg a talpaim.

A másik dolog, hogy kánikulában számomra kevesebb megterheléssel jár a kerékpározás, mint a gyaloglás, a menetszél kellemesen hűt.

Az UV sugarak ellen  vékony anyagú, de karokat is lefedő ruházattal védekezünk. András már régóta figyel erre, én az első nagy kerékpáros nyaralásunk után kezdtem el.

 

Ha valaki csodálkozna, hogy még a hegyi meneteknél is kosár van a kormányon, akkor elmondom a magyarázatot. Egy bélelt bringás vagy fotós táskában ott vannak a legnagyobb biztonságban a fényképezőgépeim és az objektívek, akár a kisebb milc, akár a tükörreflexes nagyobb gépet viszem. Az első villa teleszkópos rugózása megkíméli az erős rázkódástól a kütyüket, ez a hátsó keréknél ahová bringás táskát tudok még erősíteni nincsen meg. A hátizsák nem igazán kényelmes hosszabb távokon és az sem utolsó szempont, hogy ha meglátok valami megörökítésre méltó dolgot könnyen előkapom a masinát. Időközben a kosarat lecseréltük egy ugyanazzal a gyorszárral kompatibilis,  kisebb, cipzárral zárható dobozra, amelyben szintén a fényképezőgépet, telefont hordom elsősorban.

​

A kerékpározást azért ajánlom, mert nekem rövid idő alatt hatalmas sikerélményeket adott. A sokáig leginkább közlekedésre használt járgánnyal ma már hegymeneteket is tekerek, még akár terepen is, és ezeket az eredményeket tényleg az 50-es éveimben értem el.

A hegymenetekhez illetve a szintbeli különbségekhez, egy megjegyzés: gyalog is érezzük ha felfelé megyünk de kerékpárra ez fokozottan érvényes, hiszen a bringa súlya is hozzáadódik a saját testtömegünkhöz és az egyéb dolgaink súlyához.

Pár száz méteres szintkülönbség is már komoly mászással jár, gondoljunk csak bele, hogy egy 10 emeletes ház, nagyjából 30-33 méter magas, vagy hogy földrajzi példát vegyünk, a közismert Gellért-hegy kiemelkedése, relatív magassága 135 méter. A tengerszint feletti magassága 235 m, de a Duna völgye Budapestnél tszf. 100 m környékén húzódik. Persze az érzetet erősen befolyásolja, hogy ugyanannyi szintkülönbséget milyen meredekségen gyűrünk le. Ha hosszabb úton, lankásabb terepen megyünk fel egy pontra, az kisebb megterheléssel jár mint a rövidebb és meredekebb szakasz. Ez nyilván így van a gyalogtúrákon is, de a tekerésnél nagyon érezni.

A kerékpár felszereltsége is meghatározza, hogy egy hegyi túra mennyire "könnyedén" vagy nagy munka árán teljesíthető. Elsősorban az, hogy mi a legkönnyebben tekerhető áttételünk, az első fogaskerekeknél hány fog van a legkisebb, a hátsó rendszeren pedig a legnagyobb fogaskeréken.

Én a végsőkig szoktam feszíteni a húrt de meghalni nem kell bele, ha úgy érzem, hogy nincs több erő a lábaimban és már nincs hová váltanom megállok, és egy perc pihenés már csodákat tesz. Az sem szégyen, ha lehetetlennek tűnik feltekerni és az ember áttolja egy szakaszon, a túrázásba ez is belefér. Ha már le kell szállni akkor komoly munka feltolni is, tapasztalatból írom. Nagyjából 14-15 százalékos emelkedőkkel még megbirkózok

viszonylag hosszabb távon is, de egy hosszabb 20 százalékoson, még lefelé menni is parás nekem. András persze simán felment a 20%-os hosszú emelkedőn, málhával is.

​

Az útjainkat kétféle módon is rögzítjük, 2006 óta GPS segítségével a térbeli mozgásunkat, és a kezdetek óta fényképezőgéppel azt a sok gyönyörűséget amivel úton-útfélen találkozunk.

2004 nyara óta használunk digitális fényképezőgépet, de a képek között találhatók analóg gépekkel készült fotók is, sőt még a '90-es évek végéből is, amikor Andrással még nem ismertük egymást, '99 ősze óta vagyunk egy pár.

Nincs fent az összes kirándulásunk, mert többször is jártunk ugyanazokon a helyeken, az analóg fotókkal sokszor nem bajlódtam, főleg ha volt az útról digitálisan rögzített is. 2011-ben készítettem el a gyűjtemény alapját, így nagyon sok, még a gyerekekkel tett utunk nem szerepel benne.

Az oldal, a GPS és a fényképezőgép általi archiválást kombinálja, a hazai élményeinket tájegységekre, külföldi útjainkat, országokra bontva.

​

Maga a gyűjtemény a Picasa weboldalon már évek óta jelen volt, illetve a Google fiókom alatt még mindig megtalálható de teljes káoszban, nem olyan szépen rendezetten mint a Picasa korszakban.

A Picasa-t a Google időközben megszüntette, pedig nagy társasági élet folyt az oldalon, mai napig tartó barátságok is köttettek a képek hozzászólásai alatt. Az oldal megszűnésével sajnos eltűnt minden megjegyzés, "levelezés" a fotók alól.

​

Hogy ne vesszen kárba az a rengeteg feltöltés arra gondoltam, hogy egy kicsit rendszerezem, és programkeresőnek ajánlom.

​

Én is sokszor merítettem túra ötletet az internet világából és gyakran hiányoltam a fotók vagy útleírások mellől a pontos helymeghatározást, ez mára 2019 elejére már nem így van, nagyon sok túrázos weboldal valamilyen módon megadja az útvonalat és nem régen jött ki egy telefonos alkalmazás, ami teljes útvonalakat tartalmaz letölthető formában.

A mi túráink egy része abban különbözik, hogy gyakran járunk turistajelzés nélküli ösvényeken, de néha még ösvény sem kell, hogy legyen csak megyünk a GPS-re hagyatkozva egy kiszemelt cél felé. Sok érdekes, látványos helyhez nem vezet kijelölt út.

Ahol készült rögzítés és még megtalálom, mert sokáig nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, és András nem kezelte kellő alapossággal a gpx fájlokat, ott felteszem a nyomvonalunkat kép formájában.

A jegyzetes képként feltöltött térképeken gyakran megadom egy-egy látványos pont helyét is a nyomvonalon.

Van, hogy találtam gpx fájlt, de az egész nap egyben van az autóval együtt, (ez főként külföldi nyaralások esetében fordul elő) és ha több helyen is megálltunk mászkálni, nehéz kivágni belőle. Ha csak az elején vagy a végén van autónyom azt ki tudom venni a Notepad++ programmal, vagy ha több darabban van egy nyomvonal össze tudom fűzni. Volt olyan beállítása is a GPS-nek, hogy ha valamennyi ideig nem haladtunk, vagy lemerült az elem új utat indított, az évekkel későbbi feldolgozás során sok bosszúságot okozva nekem.

Ha nem találom meg akkor igyekszem emlékezetből bejelölni az útvonalat, ezt csak a kijelölt utakon tudom megtenni, az ösvényekről való elmászkálásaink nem fognak szerepelni rajta.

Egyes utakat letölthető gpx track formában is feltöltöttem.

​

A Google programjában, ahová innen a linkek mutatnak, lehetőség volt, térképen jelölni a fotók helyét, és ezt elég gyakran megtettem, bár inkább a 2015 előtti feltöltéseknél jellemző. Alapként kollázsnézetben jelennek meg a képek, így gyorsan át lehet nézni, hogy mi várható az útvonalon.

Ha egy fotónak érdekel a helye, rákattintva, jobb oldalon az Információ gombra klikkelve, előjöhet a térkép, és az esetleges képfeliratozások is,  de hangsúlyozom, hogy nem minden egyes képet jelöltem meg így. Asztali gépen, az Escape gombra kattintva lehet visszatérni a kollázsnézethez.