Összefoglaló  / 1308 km / 7000 m felett / átfogó térkép a teljes útról és pár fotó
Ezt a túrát már régóta terveztük megtenni, a covid járvány miatt maradt el 2020-ban. Csak annyi célunk volt, hogy Berlinből visszatekerjünk Magyarországra és közben élvezzük a bringázást és az ismeretlen tájak, városok látványát.
Két nap városnézéssel telt, Berlinben és Prágában aludtunk kétszer emiatt. Elég hosszan tekertünk a méltán népszerű Elba menti túraútvonalon, amelynek a leglátványosabb szakasza a német - cseh határ környékére esik. A Szász és Cseh-Svájc homokkő szikláihoz beterveztem egy-egy kitérőt, amelyek nagyon látványosak voltak, a két nemzeti parkban málha nélkül jártunk.
A Cseh Köztársaságban eddig még nem tekertünk, de nagyon elégedettek voltunk, különösen az útvonalak kitáblázottsága alapos és részletes magyarázó rajzokkal kiegészített a zűrösebb helyeken. A kempingek ugyan általában nem olyan színvonalasak mint Németországban vagy Ausztriában, viszont olcsóbbak és a mi igényeinket teljesen kielégítették. Amelyik teljesen felújított vagy újabb építésű lehetett, annak az ára is a nyugati mércéhez igazodott.
Jó kis dombos-hegyes szakaszok is kerültek az útvonalunkba, beszéltük is, hogy van itt mászás bőven, csak hiányoznak az Alpokban megszokott fölénk magasodó hegyek.  Az időjárás változatos volt, de úgy gondoljuk, szerencsésen alakult, hogy itthonról észak felé indultunk, mert azok a családtagok akikkel tartottuk a kapcsolatot, aggódtak értünk, hogy hogyan bírjuk ezt a hőséget, amit mi egyáltalán nem tapasztaltunk.
Berlinből rövidebb úton is haza tudtunk volna érni, de ki akartuk használni a túraútvonalak nyújtotta lehetőségeket.

Utazás napja, a Berlini tekerés adataival / 11,7 / 32 m
A Nyugati Pályaudvarról kigördülő vonattal jutottunk el Berlinbe. Most először indultunk erről a pályaudvarról, és a vonat majdnem azt az útvonalat járta be Pozsonytól amelyen mi is visszajöttünk. Elég hosszan tartott az utazás, ráadásul még késett is a szerelvény, így este 9 óra előtt érkeztünk meg a kiszemelt kempingbe. A késés ellenére kellemesen telt a vonaton az idő, beszélgettünk egy emberkével aki egyedül vágott neki a kalandjának, ő a végállomásig, Hamburgig ment, majd hajnal fél négykor onnan tovább Hollandiába. Azt mondta, hogy addig bringázgat az éjszakai városban, bár amikor megnéztük az időjárás előrejelzést elbizonytalanodott, mert hideg, esős éjszakát jósoltak. Hollandiában sem volt konkrét útvonala, azt mondta van pár hely amit fel szeretne keresni, és úgy általában összevissza bringázni az országban. Utólag nagyon bánom, hogy nem cseréltünk valami elérhetőséget, mert kíváncsi lennék, hogy hogyan alakult az útja. Egy valamit mégis cseréltünk, ötletet, ő mondta, hogy a Moldva - Elba utat ő is be fogja járni, mi pedig már gondolkoztunk, hogy repülő mellőzésével hogyan juthatnánk el a bringáinkkal Hollandiába...
Amikor megérkeztünk Berlinbe épp elállt az eső a városban és hamar szembesültem a forgalomlassító technikákkal, amelyeket az ország utunkba eső részén szinte végig tapasztaltunk. Nem fekvőrendőrökkel találkoztunk, még csak nem is macskakőnek nevezett keresztsávokkal, hanem mintha a római korból itt maradt útrészletek lennének. Az eső után voltak félelmeim rámenni ezekre a szakaszokra, de szerencsésen megérkeztünk a város északnyugati szegletében, a Berlin-Spandauer hajócsatorna partján fekvő City kempingbe, amellyel teljesen elégedettek voltunk. Németországban talán egyedül itt nem kellett külön költséget fizetni a zuhanyzóban elhasznált vízért. Csodálkoztunk is, mert mióta Németországban is kempingezünk, eddig csak a gyalog és bringatúrásoknak lehetőséget adó, amúgy is nagyon kedvező árfekvésű sporttelepeken találtunk ilyen  laza vízhasználatot.

Berlin / 47,4 km / 138 m
Éppen egybeesett a Németország által rendezett foci EB az itt tartózkodásunkkal, így találkoztunk útlezárásokkal, terelésekkel és a közvetítés díszleteivel. Voltak olyan helyek is ahová be tudtunk hajtani, de mivel az autók előtt tiltva volt, a képeken látszanak a terelések nyomai.
Én először jártam Berlinben, András már sokadjára. Nem mondanám hogy szép város, eléggé megviselték a történelmi események, inkább érdekesnek gondolom és örülök, hogy itt is bringázhattam.
Rengeteg emlék mutatja meg Berlin volt ketté osztottságát, Nyugat-Berlin elszigetelődését, amely politikailag a háború befejezése után kezdődött, de 1947-re kiépült a műszaki határzár is vasfüggönnyel. Ekkor még 80 határátkelőhelyen lehetett átjutni a Nyugat-Berlini szektor és az NDK területe között, majd 1961 augusztusában felépült a hírhedt fal, amelyen már csak 12 darab szigorúan ellenőrzés alatt tartott átkelő létezett. Az egyik legismertebb, a nyugatiak által Checkpoint Charlie néven emlegetett, András még használta ezt az átkelőt.
Különösebb tervünk nem volt, nézegettem a főbb látnivalókat és úgy láttam, hogy a kerékpárutak és sávok nagyjából érintik ezeket, de mi szeretünk egy városban csak úgy kerekezni és ízlelgetni a hangulatát. Több helyen is kiültünk kávézók elé a járdán kialakított kis fedett részre, egyik helyen finom szendvicset, másik helyen péksüteményt fogyasztottunk a meleg ital mellé és néztük a város életét az esőtől védett helyről.
Berlinben sok víz található, a belvároson a Spree nevű folyó kel át, amely a város nyugati részén folyik bele a Havel folyóba, de sok csatorna is szabdalja a területet.
A napi tekerésünk elején még száraz volt az időjárás, aztán hol esett, ilyenkor behúzódtunk valahová, hol elállt. Egy idő után viszont jobban rákezdett és már beöltöztünk a vízhatlan szerelésünkbe, amelyet le sem vettünk a kempingig. Szerencsére a telefonjaink vízállóak, így fotózgatni tudtunk. Erre a nyaralásra sem hoztunk fényképezőgépet a súly és az akkumulátorok töltése miatt.

Tudnivalók a falról és a körülményekről IDE  kattintva
   gpx

Berlin - Schwielowsee / 65,7 km / 377 m
Utólag tudatosult bennem, hogy az indulás után még majdnem 34 kilométeren keresztül Berlin közigazgatási határán belül kerekeztünk, nagyjából a Havel folyó mentén, amely gyakran szélesedik tóvá, mert nagyon csekély a lejtése. Az út nagy része Berlin határáig erdős, parkos területeken történt, ezért is gondoltam, hogy már rég magunk mögött hagytuk a várost, de mint számomra utólag kiderült, tartományi rangú városállam a státusza. Még itthon kinéztem a Babelsberg parkot, semmit nem tudtam róla, de a térkép alapján sok látnivalót kínált, és valóban tele van szép épületekkel. A park már Potsdamhoz tartozik, a város túlsó végén még a Sanssouci kastély kertjéhez tettünk kitérőt. A Havel partjára visszatérve, a fő irányának változásánál kialakult Schwielow-tó közelében vertük fel a sátrunkat egy fenyvesben található kempingben.
Az albumban látható egy fotó amelyet nem mi készítettünk, azt jelzem is a képen. Szinte minden nap akad egy-két hely, amit utólag bánok, hogy nem örökítettem meg, ez is egy ilyen hely volt. Indulás után nem sokkal, amikor átkeltünk a Wasserstadt hídon a Havel folyó felett, amelyet első alkalommal pillantottunk meg.
   gpx

Schwielowsee - Wittenberg / 83 km / 395 m
Gyönyörű fenyveseken át vitt az utunk, természetesen lombos erdőkön is és egyéb szép tájakon, szinte végig aszfaltcsíkon. Egy helyen amikor megálltunk pihenni pont egy eléggé zárt kunyhónál, hallottuk, hogy dörög az ég de nem nézett ki rosszul az égbolt, így továbbmentünk. Ez hiba volt, mert nem sokkal később olyan zuhé kapott el minket, hogy kénytelenek voltunk félreállni a fák védelme alá, ami nem sokáig tartott ki, így beöltöztünk. Ezzel rendben is lettünk volna, de egyszer csak földesre váltott az út az erdőben és jó kis koszosak lettünk. Szárazon nem okozott volna gondot, mert jó minőségű földút volt, ami teljesen megszokott az EV hálózatban. Általában az nem mindegy, hogy keményre döngölt, vagy kátyúkkal teli-e. Készült egy fotó is a váltásról, de igazából azt visszafelé irányban kaptam le, amikor ismét aszfaltra érkeztünk. Még egy nagy hibát elkövettünk, az élelmiszeres hátizsákra nem tettünk esővédőt, így teljesen elázott. Az ennivalóknak nem lett baja a csomagolásuk miatt, de következményei lettek a dolognak. Esőben tekertünk át Lutherstadt Wittenbergen is, amelynek szépséges főterén azért megálltunk fényképezni. A képeken látszik egy csomó színes esernyő, na ők egy kórus voltak és énekeltek. Nem csak mi vagyunk tántoríthatatlanok. András szokta mondani, hogy a bringás örül ha esik az eső, mert ha nem örül akkor is esik. Persze én bevallom, jobban esik a tekerés, ha nem esik. Miután kiértünk a városból kereszteztük az Elbát, a túloldalán találtuk meg a kempingünket. Mire bejelentkeztünk már sütött a nap, miután nagyjából 30 kilométert tekertünk ázva. Mivel itt mostunk és volt szárítógép is, így estére mindenünk száraz és finom illatos volt, kivéve a hátizsákot. Még a bringákat is megtisztítottuk a sártól, a literes kulacsainkból nagyon jól lehet spriccelni rá a vizet, több fordulóval oldottuk meg. 
Este András meglátott egy állatkát, ami nekem takarásban volt, és mondta, hogy jé itt jön egy kis mosómedve. Én persze egyből rávágtam, hogy biztosan nem az, hiszen Európában nem őshonos én úgy tudtam, hogy csak állatkertekben találni. András nem tévedett. Éjszaka többször hallottunk szimatolást, kaparászást a sátor körül, de ha András tapsolt elszelelt. Az ezzel kapcsolatos kalandjaink már a következő napra csúsztak át.

Egy cikk az Európában vadon élő mosómedvékről, amelyek Magyarországon is megtalálhatók. IDE kattintva
    gpx

Wittenberg - Mühlberg / 96,8 km / 295 m
A hátizsákot kint hagytuk a sátor előterében az összecsukható támlás székemben, hogy száradjon, vagy legalább vizesen ne legyen a belső térben. Az előtér majdnem zárt, csak az aljánál lehet kissé felemelni a ponyvát. Éjjel 3:10 perckor nagy zörgésre ébredtünk, kiderült, hogy  a mosómedve kilopta a hátizsákot a székről, sikerült kihúznia a cipzárt, kotorásznia benne, mire kiértünk azt láttuk, hogy kint van egy csomag kolbász és egy levél C vitamin, de a kis tolvaj elszaladt. Akkor már gondoltuk, hogy ez nem a kicsike, hanem egy nagyobb példány lehet, hogy így elbírta. A kolbászt kint hagytuk a táskából, a szék lábához tettük, ha visszajönne vigye azt. Én 4:50-kor arra ébredtem, hogy megint osonás van a sátor környékén, aztán mint a villám, egy kis surranó nesz és eltűnt a csomag kolbász. Erre csak abból következtettem, hogy mivel most nem zavartuk meg, nekiállt a csomagolást kibontani a sátor előtt, nagy zörgést csapva. András  aludt, szép halkan fogtam a telefonomat, kihúztam a belső cipzárt, és a telefon kamerájával kinéztem az előtér aljánál mint egy periszkóppal. Ott falatozgatta a kolbászunkat, le is fotóztam. Miután az utolsó falatig eltüntette, látom a telefonon keresztül, hogy jön vissza a sátor felé, kellett volna neki a hátizsák is, akkor gyorsan elkezdtem kiabálni, hessegetni, felhúztam a cipzárt egy kicsit. Pár lépést hátrált, de aztán mivel a föld közelében csak a fejem dugtam ki, úgy gondolta, hogy ez kicsi, nem árthat nekem. Én továbbra is küldtem el, ő továbbra is tétovázott, aztán András is felébredt, megszólalt és akkor nagy fanyalogva elment, de előtte kb. már fél méterre volt tőlem, teljesen kitöltötte a látómezőmet. Később vettük észre, hogy korábban az egész csomag kenyérrel meglógott. Meg is találtuk az üres zacskóját a sövény túloldalán, ahová menekült vele, mire éjszaka mi kikászálódtunk a sátorból. Bizonyára eddig azt emésztgette. Ha nem ébredünk fel éjszaka, nem is tudtuk volna, hogy mi történt az ennivalónkkal. Tisztára Maci Laci, aki a piknikkosarakra hajtott a rajzfilmben. Alkoholos kézfertőtlenítővel jól kipucoltuk a táskát, lemostuk a csomagolásokat, a C vitamint kidobtuk, nem lett semmi bajunk.
Napközben az Elba vonalát követtük, Elster városkánál komppal át kellett kelnünk rajta, de magát a folyót ritkán láttuk, mert általában nagy ártere volt és sok helyen a töltés oldalában vitt az út. Több hosszútávú túrázóval találkoztunk, a málhákból lehet erre következtetni. Előző napokon inkább csak helyi bringásokat láttunk, bár belőlük tényleg sokat. Amire még emlékszem, hogy ezen a napon ugyan megúsztuk szárazon, viszont sokat tekertünk szembe fúvó szélben.
    gpx

Mühlberg - Drezda / 86,2 km / 358 m
Továbbra is az Elba mentén kerekeztünk, élveztük a gyönyörű tájat. Szeles nap volt, sőt viharokat is jósoltak. A légmozgás mellett szép napos, meleg időben tekertünk és sok bringással találkoztunk. Az előrejelzés miatt a tervemmel ellentétben, hogy elmegyünk a kempingbe és majd málha nélkül tekerünk vissza Drezda belvárosába, inkább málhával néztünk egy kicsit körül. Majdnem megúsztuk, az utolsó 3,5 kilométeren áztunk el úgy, ahogy még életünkben nem. András bement egy élelmiszerboltba vacsorát és reggelit venni, én kint maradtam a bringákkal. Egyszer csak elkezdett erősebben fújni a szél, majd percek alatt viharosan. Láttam, hogy szemetest tépett le egy oszlopról és görgette az úton, alig bírtam megtartani a kerékpárokat a kitámasztás már semmit sem ért. Elkezdtem fázni is, így fél kézzel elővettem  a széldzsekit, nagyon vigyáztam, hogy ki ne kapja a vihar a kezemből. Mire András kiért, pont elkezdett cseperészni, így miután elpakoltunk, beöltöztünk a teljes eső elleni felszerelésünkbe. Nagy rutinnal a keresztbe tett zsák szájánál tartjuk, azt a legegyszerűbb felmálházott állapotban kinyitni. András a boltban nem is érzékelte, hogy kint milyen zord lett az időjárás. Alig indultunk el, úgy rendesen leszakadt az ég és mivel erősen fújt a szél is, percek alatt tocsogott a cipőmben a víz, noha a nadrágon van olyan rész amely elméletileg a lábbelit védi. Eddig működött a gyakorlatban is, de ilyen viharos esőben még nem bringáztunk. Megálltunk egy hirdetőoszlop védelmében, bár igazából nem sokat védett, kivártuk amíg kicsit mérséklődik a zuhogás ereje. Mire a kempingbe értünk már szelíd esővé csillapodott, de a hatalmas tócsák mutatták, hogy bizony pár perce még itt is esett rendesen. Egy kis közösségi fedett asztalnál kivártuk amíg teljesen elállt és csak utána vertük fel a sátrunkat. Addig megvacsoráztunk és elkezdtük szárítgatni a vizes dolgainkat. A szél megmaradt, így reggelre meg is száradtunk, igaz a cipőmből a talpbetétet is ki kellett venni.
    gpx

Drezda - Szász-Svájc - Königstein / 79,5 km / 657 m
Az egyik legszebb szakasza volt a túránknak. Miután Drezdából kikeveredtünk, az Elba partján tekertünk és csodáltuk a túlsó parton az egyre magasabb és szabdaltabb sziklafalakat. Nem mentünk messzire, a 37. kilométer után, Königsteinnél már tudtam, hogy figyelni kell a kempinget, mert a terv szerint lemálházunk és megyünk át a túloldalra közelebbről is szemügyre venni a természet eme alkotásait. Egy kicsit izgultam, mert Németországban a legtöbb táborozóhelynél megszabott a recepció nyitvatartása, de nagy szerencsénk volt, automata beléptetőrendszer működött. Mi töltöttünk ki minden adatot, a gép kiadott egy kártyát és mindenhová azzal tudtunk belépni, számolta a tusolóban a vízfogyasztásunkat is és másnap adott vissza a befizetett összegből. Gyorsan felvertük a sátrat és indultunk tovább Bad Schandau felé a legközelebbi hídhoz. Utána jó kis mászás következett, de málha nélkül könnyedén ment. Útközben nem nagyon tudtunk fotózni, mert a hegyi úton elég nagy volt az autóforgalom, bár vigyáztak ránk. Odafelé magasabbra mentünk mint szükséges lett volna, de nagyon szép volt a környék, így nem bántuk. A célunkhoz, a Bastei (Bástya) kilátójához már nagyrészt gurultunk, így is fent voltunk a korábban megcsodált sziklafal tetején.  A meredély tetején kinyúló teraszról pazar látvány nyílt az Elbára és a környező tájra. Zárat nem vittünk magunkkal, csak a kilátót terveztük be, mert a kempingben még mosni is szerettünk volna. Most már egy kicsit bánom, pedig András még meg is kérdezte a kempingben a zárat, sőt ott fent felajánlotta, ha akarok menjek le a sziklák közé vezető lépcsőn, de mivel egyrészt még a kilátóra is külön mentünk ki, másrészt onnan nem igazán látszott, hogy mit hagyunk ki, nem akartam, hogy várakozzon rám, amúgy is csak idáig terveztem. Itthon láttam fotókon, hogy micsoda építmény a sziklák között a Basteibrücke, de lehet, hogy még egyszer eljutunk valahogy a környékre.
    gpx

Königstein - Cseh-Svájc - Decín / 67 km / 469 m
Méltó folytatása volt az előző napnak a mai rendhagyó nap, még gyalogtúráztunk is. Az első szakaszon ma sem tekertünk távolra az
igazán lenyűgöző Elba menti kerékpárúton, nagyjából 27 kilométer megtétele után már Decínben gyönyörködtünk. Közben átléptünk a látványos határátkelőhelyen, még a Csehszlovákia régi jelzését is le tudtuk fotózni. Már korábban láttuk a folyó túlpartján a Csehországra eső sziklafalakat és Hrensko hotelekkel, bazársorral teli, a Kamenica-patak mellett a hegyekbe vezető útjának elágazását, valamint a patak torkolatát. Egy szakaszon maga a folyó a határ és eltolódik a két ország között az Elbára merőleges határvonal. A terv ugyanaz volt mint tegnap, felverni a sátrat és málha nélkül feltekerni a sziklák közé, csak most a cseh szakaszon. Egészen Hrenskoig visszatekertünk a túlparton és a korábban látott hegyi útra fordultunk rá. Innentől kezdve  turistákra kihegyezett részen jártunk, népszerű üdülőhely az egész környék, szerencsére hétfői napra esett a látogatásunk. Még itthon a térképen kinéztem egy kerékpárparkolónak jelzett helyet, szerintem nem sokan jönnének rá a rendeltetésére, de tényleg le tudtuk zárni a bringákat. A magunkkal hozott dolgainkkal felpakolva gyalog indultunk neki megkeresni a 16 méter magas kőkaput (Pravčická brána) és a tövében 1881 óta álló Sólyomfészek (Sokolí hnízdo) turistaházat. Az épületet épp renoválták, de a látványból ez nem sokat vont le. Beléptünk a felette található fizetős szakaszra is, a sziklák tetején sétáltunk és nézegettük a szomszédos vonulatokat. A gyalogút elején meglepően kopár volt a környék, de rájöttünk, hogy erdőtűz pusztíthatott nemrégiben. Itthon utánanéztem és 2022 nyarán tombolt három hétig Csehország eddigi legnagyobb erdőtüze a helyszínen, 500 embert evakuáltak a környékről. A tájat látva és a térképet nézegetve tudom, hogy heteket el lehetne tölteni a Szász és Cseh-Svájc területén gyalogtúrázva. Talán majd egyszer, de mi már így is boldogok vagyunk, hogy egy szeletkéjét láthattuk a két ország határvidékén elterülő homokkősziklák csodálatos birodalmának.
    gpx