top of page


lelkes természetjárók
Budapest - Lunzer See - Bécs/Wien
2025 nyarán
A gpx -re kattintás a letölthető útvonalhoz és az interaktív térképhez vezet
Összefoglaló térkép és album / 1145 km / több mint 5600 m összes szintemelkedés
Csepelről indultunk lefelé a Duna mentén egészen Paksig, de a városban elfordultunk a Tolnai-dombság lankái felé. Tettünk egy kanyart a Zselicben, utána a Somogyi-dombságon keresztül érkeztünk meg a Balaton partjára. Onnan továbbtekertünk a Fertő-tóhoz és átléptünk Ausztriába, ahol fő célpontjaink a Lunzi-tó, Ybbs folyó menti út, a Duna partján a Wachau régió majd a Bécsi-erdő térsége volt. A fotók nagy része telefonnal készült praktikus okokból.
fotó&térkép Leírás a lap alján
Budapest / Csepel - Dunaföldvár / 87,6 km / 112 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Dunaföldvár - Dombóvár / 109,4 km / 721 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Dombóvár - Somogygeszti / 89,6 km / 639 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Somogyi kör / 81,4 km / 678 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Somogygeszti - Keszthely / 83,3 km / 415 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Keszthely - Celldömölk / 73,7 km / 308 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Celldömölk - Podersdorf am See /Pátfalu / 93,3 km / 178 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Podersdorf am See/ Pátfalu - St. Veit an der Triesting / 87,3 km / 430 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
St. Veit an der Triesting - Sankt Pölten / 77,9 km / 487 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Sankt Pölten - Lunz am See / 94,6 km / 805 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Lunz am See - Ybbstalradweg - Emmersdorf an der Donau / 134,2 km / 264 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Emmersdorf an der Donau - Wachau régió - Inprugg / 87,5 km / 304 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Inprugg - Bécsi-erdő - Bécs/Wien / 45,5 km / 310 m
gpx fotó&térkép
Leírás a lap alján
Összefoglaló / 1145 km / 5600 m felett / átfogó térkép a teljes útról és pár fotó
A két főváros között közúton nagyjából 245 kilométer a távolság, de mi olyan kacskaringókat tettünk az útvonalunkba, hogy megtoldottuk még 900 egységgel. Váratlan események miatt nem mertünk előre vonatjegyet venni a betervezett nyári túránk indulására. Sokáig nem tudtuk, hogy hogyan alakulnak a dolgaink, ezért amikor eldőlt az időpont, csepeli kezdéssel készítettem új tervet. Belevettem olyan helyeket hazánkból, amelyek bakancslistán szerepeltek, de még nem jutottunk el. Így a már kétszer is elhalasztott hosszúhétvégi programot, amelyen a Zselicben és a Somogyban is tekertünk volna, valamint kíváncsi voltam a Balaton - Fertő-tó jelzett kerékpáros túraútvonalra is. Ausztriában, ha minden az új ötlet szerint alakul, akkor két részletben megkerültük volna a Fertő-tavat. A második rész elmaradt az időjárásnak köszönhetően, viszont eljutottunk a Lunzi-tóhoz, onnan az Ybbs folyó mentén a Dunához. A folyó térségében a Wachau régió érdekelt leginkább, majd a Bécsi-erdő felé fordultunk, ahonnan már az említett okokból nem tértünk vissza a határ menti tóhoz, hanem Bécsben a Főpályaudvarnál zártuk a nyári túránkat. A két ország között a legnagyobb különbség az utunk szempontjából a közúton és kerékpárúton való tekerés arányában mutatkozott meg, valamint sajnos Magyarországon nagyon sok helyen láttunk szemetet az utak mentén, míg Ausztriában ez nem tűnt fel. Tolnában egészen elégedettek voltunk a közutak minőségével is, valamint ezen a túrán nem éreztük magunkat veszélyben itthon sem, mintha jobban figyeltek volna az autósok, mint a 2020-as dunántúli tekerésünknél, sőt elég sokan üdvözöltek minket, fejezték ki elismerésüket. Ezt az egy napos kirándulásainkon nem vettük észre, úgy látszik a málha cipelése váltja ki a biztató, jóleső reakciókat.
fotó&térkép
Budapest, Csepel - Dunaföldvár / 87,6 km / 112 m
Mivel itthonról indítottuk a túrát, az út eleje ismerős terepeken vitt. Minél jobban távolodtunk az otthonunktól annál kevesebbszer jártunk az előttünk futó úton. 73 kilométer megtétele után érkeztünk el arra a pontra amely után új útvonalakat gyűjtöttünk be. A Pentele híd vonaláig jártunk már, egyik évben átgurultunk rajta Dunaújvárosba, de most alatta haladtunk el. Induláskor a Csepel-szigeten tekertünk végig, elsősorban az aszfalt miatt. A Tassi-zsilip után tudtuk, hogy zűrös helyek következnek, egy részét a tervezéskor kikerültem az 51-es út felé, végül maradtunk a füves gáton és rázattuk magunkat az EV 6 nyomvonalán. A zsilipnél található egy büfé, amikor odaértünk zárva találtuk, de azért az árnyékos terasz alatt megittunk egy általunk hozott gyümölcslét. Mire elindultunk volna, befutott a tulaj is, így hozzájutottunk a kívánt jégkrémhez. Mivel más vendég nem volt, a vendéglátós elkezdett beszélgetni velünk. Ő is szokott bringázgatni a környéken és mondta, hogy déli irányban elég rossz a helyzet, vagy megy az ember a gáton és ha szerencséje van levágták a gazt, ha nincs, akkor súrolja végig a bokáját, az 51-es pedig kész életveszély, nagyon sok a kamion és rossz az út széle. Így választottuk inkább a gátat, szerencsénkre a növényzet nem volt magas. Az már meglepetésként ért, hogy a Pentele híd után ismét füves gáton fut az EV 6, még rosszabb is volt a helyzet sok helyen, de megküzdöttünk vele. Apostagnál letértünk egy alsóbbrendű útra amelyen szerencsére nem volt nagy a forgalom, mert a teljes út minősége, hát olyan magyaros... Egy idő után elértük az 52-es utat, a túloldalán befutott egy bringaút és kis idő múlva volt átvezetés a mély árkon, igaz, hogy már nem voltunk messze Dunaföldvártól, de jól jött, hogy a solti mellékágon és a Dunán átvezető két hídon nyugodtan tudtunk fotózni. Ezen a napon letudtam az éves bénázásomat is, Szigetszentmiklós és Szigethalom között futó, a Taksony vezér hídra vezető út kereszteződésében szépen felborítottam magam. A nyaralás első leszállása volt a bringáról, beleakadt a lábam a málhába, arra emlékszem, hogy egy lábon ugrálok, aztán a bringa is és az én kezeim is a földön vannak. András észre sem vette, ő közben átgurult az úton kihasználva egy kis rést. Én mögötte mentem, de ott meredek az út, nagy a forgalom, inkább úgy gondoltam leszállok. Szegény autósok úgy lefagytak a mutatványomtól, hogy senki nem mozdult. Gyorsan felkaptam a bringát és átszaladtam vele az úton, még a mögöttem álló sofőrnek intettem egy bocsánatkérést is.
Dunaföldváron a kempingben meglepetésünkre, németek, hollandok, még svájciak is táboroztak lakókocsival. Helyes kis kemping, csak a szaniter része maradt itt vagy ötven évvel korábbról, de mivel folyt rendesen meleg víz, nem volt vele bajunk. Azt gondoltuk milyen nyugis helyen van, milyen jó csend lesz, na hát a Dunán száguldoztak a motorcsónakok, egy jet-ski ott akrobatázott, mármint a vezetője, sportrepülőgép keringett a levegőben, a kemping melletti szabadtéri kondigépeken valaki hangosan adta az utasításokat a másiknak, egy csapat, szerintünk osztálytalálkozót szervezett a helyszínre, ment a keresztbebeszélgetés nagy hangerővel, mondjuk rajtuk jókat szórakoztunk. Szóval nem unatkoztunk, de azért éjszakára tényleg elcsendesedett. A kempinget amúgy jó szívvel ajánlom ha valakit nem érdekel a flanc, a konyharész szuper, találhatók árnyékos helyek, a kemping közelében egy fürdő, a kemping területén bérelhető pár újabb építésű faház is és nagyon kedvező az árfekvése.
gpx fotó&térkép
Dunaföldvár - Dombóvár / 109,4 km / 721 m
Reggel ijesztegetett minket az eső, de épp csak egy kicsit szemerkélt, gyorsan össze tudtunk készülni. Az előző napon átléptünk Tolna megyébe, és ma nem győztünk csodálkozni, hogy mennyivel jobb az utak állapota errefelé, mint Bács-Kiskun vagy akár Pest megyében. Amit nagyon nem értettem utólag, hogy ugye a Duna túloldalán a gáton kilométereken keresztül kritikán aluli a nemzetközi bringaútvonal, tényleg mintha birkalegelőn tekerne az ember, itt pedig Paksig a gáton hibátlan aszfaltcsík vezet és még csak nem is kerékpárút. Örültünk neki, de az EV 6-ot is megtisztelhetnék már egy jobb minőséggel. Paksnál fordultunk a Tolnai-dombság felé, és elkezdtük a mászások és gurulások sorozatát a gyönyörű tájakon, szinte forgalommentes, jó minőségű utakon. Maga a megtett út egy kicsit másképp alakult mint a tervezés, egy helyen földútra vitt volna, de az elején állt egy tábla, hogy magánterület, ahol gyakran vadásznak, életveszélyes az átkelés. Inkább lemondtunk a rövidítésről és gyűjtögettük a szintet is. Ennek a szakasznak a megtervezéséhez többször nekifutottam, számomra teljesen ismeretlen a környék, Dombóvár is csak azért került képbe, mert itt találtam kempinget a Gunaras fürdő mellett. Végül úgy volt jó minden ahogy alakult, nem győztünk ámuldozni a szépséges lankákon. Ez a nap bónusz volt, a Zselicbe és a Somogyi-dombságba szerettünk volna eljutni. Ami meglepő és aranyos volt, hogy többen üdvözöltek minket, volt, hogy motoros integetett, autósok dudáltak és intettek, vagy csak kirakták a kezüket az ablakon és jelezték, hogy jók vagyunk. Az országban nem szoktunk hozzá az ilyen reakciókhoz, de örültünk nekik.
gpx fotó&térkép
Dombóvár - Somogygeszti / 89,6 km / 639 m
Dombóvárból nem sokat láttunk, a kemping a város szélén található, majd szinte végig az északi peremén tekertünk át rajta. A 67-es úton indultunk el Kaposvár felé, hol bringaút fut mellette, hol az út szélén tekertünk. Nem mentünk el Kaposvárig, ahol keresztezi a 66-os, Pécsre vezető út, rákanyarodtunk, majd hamarosan letértünk az alsóbbrendű, Bőszénfa felé tartó aszfaltcsíkra. Itt már a Zselicben jártunk. Eddig kétszer halasztottuk el azt a hosszú hétvégékre tervezett túránkat, amelyen Kaposvárról indulva egyszer a Zselic felé egyszer a Somogyi-dombság felé tettünk volna egy kört. Így most belevettem a nyaralásunkba ezeket a vidékeket. Érdemes volt, mert gyönyörű tájakon gurultunk át, valamint Bőszénfától Kaposvárig vezet egy bringás útvonal, amely nagyrészt tényleg kerékpárút, hol pedig kitáblázott nyomvonal. Kempinges málhával elég húzós néhol, de sikerélményt adott megpakolva végigtekerni rajta. Mire Kaposvárra értünk elkezdett esni az eső, de egy étterem teraszán, finom gyrost fogyasztva kivártuk amíg eláll. A Deseda-tó felé folytattuk az utunkat, beszéltük is, hogy a kaposvári bringásoknak milyen jó lehetőségeik vannak. Ha működött volna a tó közelében található kemping, megkerültük volna a tavat, így csak az egyik oldalán gurultunk végig. A Google azt írta, hogy a Deseda kemping végleg bezárt. A Google maps-on keresgéltem, és találtam Somogygesztiben egyet. Most már minden esetben megnézem az interneten, hogy van-e weboldala, a Google-n, hogy milyen fényképek tartoznak hozzá, sőt a magyar kempingeket fel is hívtam az út összeállításakor, hogy valóban nyitva lesznek-e. Végül mint kiderült, Somogygesztiben országos szinten az egyik legszebb, legnyugisabb és legjobb árfekvésű táborhelyet találtuk meg, szerencsére itt két éjszakát is eltöltöttünk.
gpx fotó&térkép
Somogyi kör / 81,4 km / 678 m
Ezen a napon málha nélkül tettünk egy kört. Három kiszemelt cél volt, az egyik az elhagyott Sörnyepusztai templom, a másik az erdei Őskohó Múzeum Somogyfajszon, a harmadik Somogyvámoson a már régóta megtekinteni vágyott Pusztatorony. Közben Somogyváron kitértünk a Széchenyi kápolnához is.
Sörnyepusztán jól ott ragadtunk, elkezdett esni az eső és a kibelezett, magányosan álló templomnál vártuk ki a végét. Ahogy jött, úgy ment is, ragyogó napos idő követte, pedig borult időjárást jósoltak eső nélkül.
Az Őskohó Múzeum szerintünk egy pénzlenyúlás miatt kialakított, jelenleg lezárt hely, amely lassan az enyészeté lesz. A kerítésen kívülről lefotóztuk ami látszott belőle, bár nem értem, ha már létrehozták de nem akarnak vele foglalkozni, miért lakatolják le, aki odatéved miért nem nézheti meg. Osztopán településen még ki is van táblázva, hogy Múzeum 10 km. A Google Mapson találtam róla képeket, képernyőkivágással párat betettem az albumba, így látszik, hogy nem saját fotó, és az is, hogy tíz év alatt mennyit romlott az állapota.
A pusztatorony nagyon tetszett, romos állapotában is méltóságteljesen áll a lankák alkotta gyönyörű környezetben. Másnap is elmentünk a közelében, de így málha nélkül azért könnyebb volt megközelíteni és elég időt tudtunk szánni a megtekintésére.
gpx fotó&térkép
Somogygeszti - Keszthely / 83,3 km / 415 m
Somogygesztiből elindultunk a már felújított 67-es út felé, fut mellette egy kis út, olyan mintha egy szervizút lenne. Azon tekertünk, amikor szokatlan hangokra figyeltünk fel, mintha több autó is dallamot dudált volna. Rájöttünk, hogy a 67-es zenélő szakasza közelében haladunk. Sokan ráhajtottak a bordákra, de hallani lehetett az eltérő sebességből adódó különbözőségeket. András be is nyomta aztán a telefonján a Republictól a 67-es út mellett számot, végül az egész Aranyalbumot meghallgattuk tekerés közben.
Miután letértünk erről a szakaszról, volt egy kutyás kalandunk, már messziről láttuk, hogy kiálltak az út közepére és vadul ugattak egy banda tagjai. Több kis termetű és egy elég termetes is akadt közöttük, de a legnagyobb kutya csendben volt. András szabad utat biztosított nekem, határozottan kezelte a helyzetet. Utána mondta, amikor kérdeztem, hogy a nagy nem akart-e rátámadni, hogy szegény inkább félt.
Pár kilométer közös szakaszunk volt az előző napi körrel, aztán szép lassan a lankákon keresztül közeledtünk a Balaton felé. Jártunk az előző napon és ma is a Balaton 365 jelzésű útvonalon, beszéltük is, hogy majd egyszer meg kellene tenni a tavat nagyobb körben megkerülő túrát.
Fonyódnál értünk le a partra, már a betérő útról bringások hada került a szemünk elé. Az úttal szemben láttuk meg a Napsugár boltot is, ahonnan mindenféle finom, de egészségtelen dologgal ünnepeltük meg, hogy ha egy kicsit más útvonalon is, de megtettük a Budapest - Balaton távot. Keszthelyig tekertünk el, majd abban a kempingben aludtunk, ahol öt évvel ezelőtt is sátrat vertünk.
Közben este megbeszéltük, hogy a következő napi tervet kihagyjuk. Szigligetre terveztem egy kört, mert január 1-én jártunk a várban, de olyan köd volt, hogy a gyönyörű kilátás helyett csak a szürkeség fogadott. Azt akkor láttuk, hogy a várbejáratánál áll bringatároló, így nyugodt szívvel tekertünk volna fel. Viszont szombati napra esett volna, és a Balaton partjáig tartó, szinte magányos, nyugis tekeréseink után, kiderült hogy egyikünk sem vágyik a tó partjára jellemző nyüzsgésre.
gpx fotó&térkép
Keszthely - Celldömölk / 73,8 km / 308 m
Keszthelyről Hévíz felé indultunk a 13-as jelzésű kerékpártúra nyomvonalon, ami a Balatontól a Fertő-tóig vezet. Hévízen jártunk már bringával, a városig ismertük az utat. A városban tekeregtünk egy kicsit, hogy élelmiszerboltot találjunk, végül sikerült feltankolnunk. A település szélétől vált földútra a jelzés, elég rossz minőségű és több helyen mély homokos a talaja, de ez a szakasz nem tart sokáig és akár ki is kerülhető közúton, mi megküzdöttünk vele. Végül a 7331 jelzésű mellékútra értünk Karmacs településnél és Jánosházáig követtük. A 13-as kerékpárútvonal nagyon szépen kitáblázott, jól követhető lett volna terv nélkül is, de valójában csak a táblákat tették ki a műútra, amely viszonylag elfogadható minőségű. Ugye a kerékpárral közlekedőnek leginkább az út széle számít, úgy emlékszem, hogy voltak egészen kiváló szakaszok is, és talán kissé gyengébbek, de mentünk már sokkal vészesebb helyeken is itthon. Jánosháza után egy kisebb útra vezették a nyomvonalat és elértünk Kissomlyóra. A falvacskában az én tervem és a kihelyezett jelzések ketté váltak, úgy döntöttünk, hogy a bejelölt utat követjük, amely földútra vezetett szőlőültetvények és beépített telkek közé a hegy aljában. A hegy túloldalán amikor ismét aszfaltfa értünk, nemsokára újra megjelentek a túraútvonalat jelző táblák. Itthon két bringás térképen is megnéztem, mindkettő arra mutatta amerre bejelöltem, tehát mindegy merre megy az ember. Igazából ahogy vizsgáltam a térképet, mintha a Kis-Somlyó hegyet másik irányból megkerülő út is burkolatlan lenne, de ebben nem lehetek biztos. Ezután már végig aszfaltos utakon értünk el Celldömölkre, de közben az út kanyarulatait követve több szögből is a szemünk elé tárult a Ság-hegy.
A város határában, amikor váltottam a bringámmal, a jobb hüvelykujjamat megszúrta egy darázs, el nem tudom képzelni, hogy mit keresett odalent, az ujjam és a váltókarok között, nem vettem észre, hogy rám repült volna... Mindenesetre jó fájdalmas volt, jól bedagadt az ujjam és a fél kézfejem. Sokáig fájt, még ha víz érte akkor is, aztán napok alatt szépen lelohadt.
Celldömölkön a kempingtől nem voltunk elájulva, persze örüljünk, hogy egyáltalán üzemeltetik. Valahogy nem olyan hangulatos mint a többiek, pedig a magyar kempingek közül itt a legmodernebb a szaniter rész. A fürdő mellett található, de áll itt egy nagy hotel is, nagyon sok külföldi vendéggel találkoztunk.
gpx fotó&térkép
Celldömölk - Podersdorf am See /Pátfalu / 93,3 km / 178 m
Miután elindultunk Celldömölkről Répcelak irányába, folytatva a 13-as kerékpártúra útvonal jelzést, egy kicsit még dombos volt a táj, a Kemeneshát keleti részén tekertünk keresztül. Nemsokára átkeltünk a Rábán, majd Uraiújfaluban a templommal szemben álló kerékpáros pihenőhelyen tízóraiztunk. Több igényes, fedett pihenőhelyet találtunk az útvonal mentén, már előző napon is egy ilyen helyen ebédeltünk Óhíd határában. Nick és Répcelak között vezet az M86 autóút, és egészen menő átjárást biztosítottak a bringásoknak, teljesen nyugati színvonalú kerékpáros aluljáró vezet át, le is fotóztam. Az M85 autóutat is kereszteztük később, de ott a közúton felüljáron gurulva érkeztünk meg a túloldalára. Ezután már a Fertő környékén jártunk. Egyszer Kőszegről is eljutottunk Fertőszentmiklósra, szerintem innen Fertődig volt a közös szakasz az akkori utunkkal. Fertődön most is megnéztük az Esterházy-kastély kertjét és épületét, valamint a híres kovácsoltvas kapuját, azután folytattuk az utunkat északra a tókerülő úton Ausztria felé. Még hazánkban több helyen láttunk nagy vízimadár csapatokat, sajnos a telefonnal nem lehetett őket megörökíteni, de a látványnak nagyon örültünk. Hamarosan elérkeztünk a határhoz, majd Podersdorfig, a hatalmas kempingig tekertünk a tervezett útvonalon. Közben Illmitz közelében felmásztunk egy magas kilátóba is. A kempingben felvertük a sátrat és elmentünk sétálni, hogy közelebbről is megnézzük a tavat. Egy kicsit a Balatonra emlékeztető hatása volt.
gpx fotó&térkép
Podersdorf am See/ Pátfalu - St. Veit an der Triesting / 87,3 km / 430 m
A tókerülő úton folytattuk a túrát, amelynek B10 a jelzése. Az út elején még érzékeltük a tavat, de aztán már csak sűrű nádast, végül a tó északi kanyarja után egyre messzebb vitt az út a víztől. Cserébe szép kis szőlővel telepített domboldalak és szántóföldek között tekertünk, olykor felbukkantak távoli templomtornyok is. Azt észrevettük, hogy a környéken a napraforgótáblák eléggé szennyezettek gazzal, amelyeket otthon láttunk, sokkal tisztábban álltak. Áttekertünk néhány településen is, majd Donnerskirchent nagyjából három kilométerrel elhagyva letértünk a Festivalradweg útvonalára amelyen Eisentadtba tekertünk. Előző napon Fertődön értünk rá a tókerülő útra és a leágazásig 70 kilométert mentünk rajta. Öt éve megjártuk a Fertőd és Fertőrákos közötti szakaszt, még bőven akad táv ami kimaradt. Most nem a tókör bezárása törekedtünk, csak igénybe vettük a távolabb fekvő céljaink eléréséhez. Eisenstadtban megnéztük a kastély parkját, majd a tényleg összebogarászott útvonalakon igyekeztünk a 42-es jelzésű túraútvonal felé. A városkából kifelé a Panoramaradweg egy részén tekertünk, amely egy körtúra Eisenstadt körül, aztán a Leitharadwegen (Lajta kerékpárút). Ez annyira összevissza kanyarog, hurkokkal teli, hogy tervezésnél hol rajta vitt, hol rövidített egyéb bringázható utak felé a program, amely a brouter.de volt. Most így utólag nézegetve a térképet inkább csak nyomokban érintettük, végleg Neufeld an der Leitha településen hagytuk el, ennek határában tényleg átkeltünk a Lajta folyón. A folyó a Lajta-hegység (Leithagebirge) túloldalán vágott magának utat, majd a hegységet megkerülve fordul délkeletnek Magyarország felé. Az én szívemnek azért kedves, mert Mosonmagyaróváron ömlik bele a Mosoni-Dunába, gyerekként gyakran jártunk a Lajta-spicchez. Ebenfurth után a B60 közút mellett futó kerékpárúton tekertünk, majd elérkeztünk az EV 9 és Thermenradweg (Termál kerékpárút) közös szakaszához, amely már elvezetett a Leobersdor település határában kezdődő 42-es úthoz. A Thermenradweg azért volt érdekes, mert a Wiener Neustadter Kanal vizét minden egyes keresztező vízfolyás felett egy mély betonvályúban átvezették, gondolom ez a termálvíz. Leobersdornál egy kis fedett fahídon át is keltünk rajta és onnan indult a számozott utunk, amelyen már végigtekertünk. A mai napon csak a Sankt Veit an der Triesting közelében fekvő Seecamping Masai Mara nevű, igen tetszetős táborhelyhez, amelyben sok állandó, barátságossá varázsolt bérlemény áll. Mielőtt azonban odaértünk, tényleg már csak nagyájból egy kilométer volt hátra, leszakadt az ég. Már egy ideje esett, igyekeztünk is, de nem értünk célba. Szerencsére a Triesting folyó felett vezetett át egy híd, amúgy nekünk is át kellett kelnünk rajta, de most a híd alatt fedezéket találtunk. Jó kis villámárvíz élményt éltünk át, sikerült lefotóznom ahogy elkezd az úton folyni a híd alatt mélyebben fekvő részre a víz, aztán szépen telt fel a terület, végül a bringáink kerekei már teljesen vízben álltak, talán a kitámasztónál látni a legjobban, hogy milyen mértékben gyűlt a víz. Az út mellett terméskövekből emelt rézsű támasztotta a kis híd lábát, mi arra ültünk fel. Miután el tudtunk indulni hamar odaértünk, a kempingbe, amelyen szintén látszottak az erős eső nyomai, a lakókocsis pihenők söprögették a területükről a vizet, nagy pocsolyák álltak mindenfelé. Bejelentkezés után András elkezdte felverni a sátrat, én kicsit körbenéztem, mert így vizesen is látszott, hogy ez egy érdekes hely, készítettem pár fotót. Miután ezzel megvoltunk megismétlődött az egész, szerencsére minket már védett a sátor. Az első szellőzőn kikukucskáltam és kidugtam a telefont, így látszik egy képen is, hogy mennyire telítődött vízzel a talaj. Szerencsére elállt az eső mielőtt minket is kiöntött volna, viszont a kemping lejtős, burkolatlan főútja gyorsan szaladó patakká vált, száraz lábbal nem lehetett átkelni a szaniter rész felé. A nagy tavon kívül, amely köré a kemping települt, a recepció mellett állt egy kisebb dísztó is, hát szegénynek elég sáros színe lett. Igazából úgy érezzük, hogy jól megúsztuk ezt a kétszeres villámárvíz élményt.
gpx fotó&térkép
St. Veit an der Triesting - Sankt Pölten / 77,9 km / 487 m
Gyönyörű időre ébredtünk és folytattuk utunkat a 42-es túraútvonalon. A közeli Berndorfban álltunk meg először vásárolni, és lefotóztuk a Triestingen átívelő egyik hidat egy régi víztoronnyal a háttérben, majd addig mentünk a folyó völgyében a víz útjával szemben, amíg el nem kanyarodott az út mellől. Egyre hegyvidékibbé vált a táj, nagyon élveztük a látványt. Mivel előző napon András nézegette a GarminConnecten az út adatait, az egyik pihenőnél mutatta, hogy van egy nagy emelkedő előttünk, a kerékpáros útvonal eltér a közút mellől és felvezetik a hegyek oldalába, viszont a közúton maradva viszonylag rövid távon megspórolnánk 150 méter szintemelkedést. Beleegyeztem a változtatásba, ami nyilván az én érdekemben fogalmazódott meg Andrásban, mert azért a málhával nem kis többletsúlyt cipelünk, nagyon érezni, ha meredekebb az emelkedés. Kaumberg településen maradtunk a 18-as úton és 9,7 kilométerrel később értünk el ismét a 42-es kerékpárjelzést, amikor visszajött a hegyek felől Hainfeld határában. Az albumba képernyőkivágással jelzem, hogy hol tértünk le a túraútról és a fotók szempontjából is időrendbe illesztettem be, kétszer is, az egyik az eredeti tervet mutatja. Látványosak a különbségek az adatokban, a távot is csökkentettük ezáltal 5 kilométerrel. Még a közúton való ereszkedésnél leérkezett mellettünk a hegyekből az a patak, amelyet egy másikkal való egyesülés után Gölsen folyónak hívnak. Ez után egy jó darabig a Gölsen völgyében tekertünk a víz haladásával megegyező irányban. A Gölsen völgye is gyönyörű, egyszerűen a látvány miatt megéri a hegyek között tekeregni. Egy idő után a Traisen folyóba ömlött, amelynek mentén futó Traisental Radweg egy főbb túraútvonal, a 4-es számú, amely a Dunától Mariazellig vezet. Mi most Sankt Pöltenbe jutottunk el rajta, sőt úgy keresztül vezetik a víz mellett az utat, hogy szinte semmit nem láttunk a városból, amelynek a túloldalán fekszik a kemping. Felvertük a sátrat és eltekertünk enni valami finom meleget és be is vásároltunk. Még mostunk is, de ezen az úton ez nem jelentett gondot, mindenhol volt mosó és szárítógép. Illetve Magyarországon Somogygesztiben intéztük, ott csak mosógép állt rendelkezésre, de mivel két éjszakát aludtunk a kempingben és fedett helyen tudtuk szárítani a ruháinkat, nem volt gond.
gpx fotó&térkép
Sankt Pölten - Lunz am See / 94,6 km / 805 m
Sankt Pölten után irányváltás következett, eddig Eisenstadtól északnyugati irányban haladtunk, most délnyugatnak tartottunk Purgstall an der Erlauf felé. Amíg kiértünk Sankt Pöltenből láttuk a város egy-két részletét, majd a Römer (Római) Radroute következett, amely a városon kívül nagyrészt burkolatlan utakon vezetett azokon a szakaszokon, amelyeken mi tekertünk. Igazából maradhattunk volna ezen az útvonalon is, akkor az Erlauf folyót a Dunához közelebb érjük el, de én inkább a vele nagyjából párhuzamosan, de a hegyekhez közelebb futó Melker Alpenvorland kerékpártúra nyomvonalát terveztem be. Nem tudom a másik úton mi várt volna, errefelé gyönyörű lankákon tekertünk keresztül. Rengeteget fotóztam, fájó szívvel válogattam, hogy mi maradjon bent az albumban. Az eredeti terveim szerint Purgstallban sátrat vertünk volna és egy kis gyalogtúrára indultunk volna az Erlauf partján, de András felvetette, hogy szerinte elérhető már innen Lunz am See is. Tényleg elég korán, délután két óra előtt értük el az Erlauf folyót, így belementem a folytatásba. Innentől végig az Erlaufradwegen tekertünk, bár a folyó egy idő után eltért az útvonaltól, végig ezt a nevet viseli. Érdekesség, hogy jó pár évvel ezelőtt amikor az Ötschergraben területén gyalogtúráztunk az Erlauf See (tó) parján kempingeztünk, onnan indul a folyó is, majd völgyeken át kacskaringózva éri el a Dunát. Szép volt felfelé az út, de ez már nagyrészt komolyabb főútvonal mellett vezetett, vagy csak délutánra egy kicsit megnőtt a forgalom, mert Purgstallig alig találkoztunk autóval. Mire Gaming település határához értünk, már elkanyrodott az Erlauf és elfogyott a kerékpárút is, egy darabig a főút szélén tekertünk felfelé. Közben megálltunk megcsodálni a volt kartauzi rend impozáns kolostorépületét, amely mára egyetemi intézményeknek, éttermeknek, hotelnek, rendezvényeknek, egy sörfőzdének és kiállítótereknek ad otthont. Az útvonalunk továbbra is vízfolyások mellett vezetett. Azt már említettem, hogy az Erlauf elhagyott minket, nagyjából négy kilométerrel korábban, mint ahogy elértük Gamingot, de ezután három patak is követte utunkat szép sorban. Ezek a Gamingbach, majd a Mitteraubach végül a Boding-patak. Gaming túloldala után nem sokkal a kerékpártúra útvonal jelzései elkanyarodtak a főúttól, ezután már alig találkoztunk autóval, szép nyugisan tekertünk felfelé, olykor megálltunk fotózni és gyönyörködtünk a tájban. Jó is volt néha megpihenni fényképezés közben, mert kitartóan emelkedett. Végül elérkeztünk Lunz am See településre, az Ois folyó partján álló Ötscherland kempingben letáboroztunk, majd utána eltekertünk a közeli, hegyek ölelésében fekvő Lunzer See nyugati végébe. Valószínű, hogy napközben nagy ezen a területen a nyüzsgés, turistákra kihegyezett helynek tűnt, de este fél hét környékére szinte csak mi csodáltuk a tájat.
gpx fotó&térkép
Lunz am See - Ybbstalradweg - Emmersdorf an der Donau / 134,2 km / 264 m
Ez a nap sem úgy alakult ahogyan terveztem, de most nem mi döntöttük el a változtatást, hanem a körülmények. Az egész eddigi málhás túráink során ma tekertük le a leghosszabb távot, igaz, hogy nem volt különösebben nehéz a terep, és az első 50-55 kilométer álomszép látványokkal ajándékozott meg. A terv szerint Steinmühl településen, ahol a Kleine Ybbs beleömlik az Ybbsbe, a kinézett kempingben leraktuk volna a málháinkat, majd a kisebbik vízfolyás mentén eltekertünk volna Ybbsitzbe, ahonnan aztán a térkép alapján sok érdekességet kínáló Prollingbach völgyébe küzdöttük volna fel magunkat. A dolog ott dőlt meg, hogy nem működött a kemping, pedig az egész Ybbstalradweg mentén ezt az egyet találtam. A kempinghez a kitérőt az 50. km környékén tettük, dél körül járt még csak az idő, de néztük, hogy az előrejelzés szerint, hamarosan nagy eső jön. Visszatértünk az Ybbs völgyi útra, és egy kis faházikónál megebédeltünk, valamint vártuk, hogy elálljon az időközben tényleg megérkező csapadék. Azt nem is említettem még, hogy az Ybbstalradweget, (amelynek a bringástérképen /brouter.de/ 14-es út a jelölése), a volt vasúti nyomvonalon vezetik végig, valószínű, hogy ez a kis faház is a vasúthoz tartozott régebben, de többször láttuk a régi megállók épületeit, és kisebb kiszolgáló építményeket, a legtöbbnél pihenőhelyet alakítottak ki. Még egy vasúti alagút is tartozott az útvonalhoz. Aztán úgy döntöttünk, hogy nem várakozunk tovább, beöltözünk az esőruháinkba és elindulunk. Én a tavalyi élmények hatására, amikor olyan égszakadás zúdult Drezdában a nyakunkba, hogy a cipőmben a ráborított védelem ellenére pillanatok alatt tocsogott a víz, vettem szilikon bokacsizmát, amit a teljes cipőmre ráhúztam, valamint hoztam egyszer használatos gumikesztyűket is, amelyet a bringakesztyűm fölé vettem. Totál vízhatlanná tettem magam, csak az arcom ázott. Egy kicsit azt sajnáltam, hogy nem 5 kilométerrel később kezdett el esni, ugyanis Waidhofen városkát még a csodálatos látványok közé sorolom, bár pont nagyon zuhogott az eső, a vizesen csillogó városka tényleg hangulatos volt. András még mondta is, hogy megállhatunk ám, ha fotózni szeretnék, de azt válaszoltam, hogy nem hiszem, hogy a gumikesztyű érintését érzékeli a telefonom. Az eszembe sem jutott, hogy elővegyem és odaadjam Andrásnak, hogy lőjön pár képet, nála viszont egy kis gép volt, amely nem vízálló mint az én telefonom. Így a városkáról az albumba pár fotót képernyőkivágással tettem be, így rendesen látszik, hogy nem saját készítésűek, mégis ad valami képet a látványról amit átéltünk. Az ezután következő települések már inkább ipari terület hatását éreztették, valamint sokat mentünk murvás úton is a folyó közelében. Teljesen jól éreztük magunkat, beöltözött András is amennyire szokott, én pedig elégedett voltam az újításaimmal. Egészen Amstettenig esett, ott vettük le a védőruházatot, majdnem 30 kilométert tettünk meg a különböző intenzitással hulló esőben. Időközben kiderült, hogy a telefonom igenis érzékeli a vékony gumikesztyűt, nem is értem miért nem próbáltam ki a szép kis városkában még odafönt, de legalább megtudtam, hogy ez nem lehet akadály. Még mielőtt elértük volna a Dunát egy kis dombos részen átkeltünk, de aztán hamarosan megérkeztünk az EV 6-ra a Duna menti útvonalra. Megnéztük, hogy keleti irányban hol van legközelebb kemping, az Erlauf folyó beömlésénél találtuk. Sajnos amikor odaértünk, kiderült, hogy nem fogad most vendégeket, mert nyári gyerektábor működött éppen benne. Ha itt meg tudunk állni, akkor nem döntöttünk volna rekordot, bár közel volt így is az eddigi legnagyobb málhás távhoz. Végül átkeltünk a Dunán és ahhoz a kempinghez tekertünk, amelyet a következő nap végére jelöltem be. Még csak nem is mi voltunk az utoljára megérkező vendégek, de az utolsó kilométeren már újból esett az eső, ami aztán éjszaka is folytatódott. Valahogy az EV 6 mentén más a hangulata a kempingeknek, barátságos, közvetlenebb a személyzet és a bringások is. Már jöttek is oda más tekergők, hogy honnan jöttünk, mennyit mentünk, mi a célunk és mi is megtudtuk ki merről, honnan hová, mennyit... Németországban és Ausztriában tapasztaltuk ezt korábban is.
gpx fotó&térkép
Emmersdorf an der Donau - Wachau régió - Inprugg / 87,5 km / 304 m
Most tekertünk harmadszorra a Duna mentén elterülő, Melk és Krems közé eső Wachau térségében. A Wachaut a magyarok osztrák Dunakanyarnak is hívják. Most konkrétan e terület miatt jöttünk erre, mert átvághattunk volna délebbre is a Bécsi-erdő irányába, amely a céljaink között szerepelt. Első alkalommal hazánkba tartottunk a folyó jobb partján, az a kevésbé látványos oldal. Másodjára a túloldalon, ahol most is tekertünk, mentünk Bécs irányából az Enns torkolata felé. Akkor gyorsan áthajtottunk a Wachau területén, egyrészt az időjárás, másrészt a betervezett táv miatt. Most megbeszéltük, hogy szép nyugisan, nézelődve tekerünk végig, hogy ne legyen hiányérzetem. Reggel a kempingből lefotóztam a túlparton látszó Melki apátságot és elindultunk most ugye Bécs irányába. Szerencsénkre szép időben tettük meg a távot és tényleg sokat fotózgattam a megkapó Duna völgyét, a szőlővel borított meredek oldalakat, bájos részleteit a hangulatos településeknek. Dürsteinnél most a fenti úton mentünk, így volt jó, mert múltkor a másik irányból a várfal előtt leereszkedtünk a Duna partjára, akkor a híres kék templomot tudtuk jobban megnézni, most pedig a macskaköves, turistákkal és ajándékokat árusító helyekkel zsúfolt szűk utcáját. Sokkal többet fotóztam, mint amit az albumba beválogattam, András nagyon türelmes volt, Dürstein után én szóltam neki, hogy most már moroghat, ha úgy érzi, hogy túl sokszor állok meg. Ez néha vitatéma köztünk, de csak olyan barátságosan. Krems előtt átmentünk a Duna túloldalára és tekertünk egészen a 4-es kerékpártúraút elejéig, amely a Traisen folyó völgyében visz jó darabon, majd egészen Mariazellig vezet. Ugye ennek az útnak egy szakaszán tekertünk már Sankt Pöltenbe a másik irányból. Most hamarosan letértünk róla, és helyi kerékpáros útvonalakon átvágtunk a Wienerwaldradwegre. Ez a túraútvonal Sankt Pöltenből indul és utólag megnéztem, hogy volt egy pont, ahol nagyjából csak 6 kilométerre voltunk attól a helytől ahol korábban jártunk. Szép kis falvakon, lankákon tekertünk át, de láttuk, hogy előttünk már leszakadt az ég. Sajnos nem úsztuk meg, egy buszmegálló kunyhójába húztuk meg magunkat. Aztán inkább csak termőföldek és egyéni gazdaságok között mentünk, András mondta is utólag, hogy ő el nem tudta képzelni, hogy itt valahol tényleg lesz egy kemping. Annyira így volt, hogy majdnem át is hajtottunk a táborhelyen, konkrétan átvitt rajta egy gazdasági út, csak arra figyeltünk fel, hogy elfogyott a GPS-ről a nyomvonal. Ebből az irányból, amely felől mi érkeztünk még a kis maszek Camping felirat sem látszott. Amúgy nagyon szuper kis hely, tényleg egy régi gazdaságból alakították ki. Az épületeken kívülről egy felületes szemlélődőnek nem látszik, hogy nem az eredeti céljukat szolgálják, belül viszont menő felszereltségük van. A recepció helyisége néz ki szakadtnak, de nagyon barátságos, mint a tulajdonosnő is. Az egyik fal a padlótól a plafonig tele van könyvekkel és társasjátékokkal. Egy területen jó pár háziállat tanyázott, de inkább a gyerekek miatt, állatsimogató gyanánt. Miután felvertük a sátrat elkezdett esni az eső, de már jó helyen voltunk. Amúgy meglepően sok vendég töltötte itt az idejét, igazából autóval Bécs is egészen elérhető távolságra fekszik, Neulengbach városa pedig csak pár kilométerre. Ha valakit érdekel a hely neve: Camping Finsterhof és nagyon kedvező az árfekvése.
gpx fotó&térkép
Inprugg - Bécsi-erdő - Bécs/Wien / 45,5 km / 310 m
Reggel nagyon borús, esős időre ébredtünk, de már ugye este és éjszaka is esett. Teljesen vizesen csomagoltuk el a sátrat, általában meg tudjuk szárítani a napon, vagy le tudjuk törölgetni, még egy csapadékos éjszaka után is. Erre most esély sem adódott, teljes nedvesség vett körbe minket. Megnéztük az időjárás előrejelzést, amely egész napra a mostani állapotokat jósolta. Beöltöztünk a védőruházatba és közben megfogalmazódott bennünk, hogy mivel nem vagyunk messze Bécstől, elmegyünk a főpályaudvarra és hazavonatozunk. A tervezett útvonalunkon indultunk el, eredetileg a Wienerwaldsee (tó) környékén kanyarodtunk volna el délre, végül ezt a kanyart nem vettük be. Bécs felé tartottunk a Wien folyó mentén, amelynek felduzzasztásából alakították ki a Wienerwaldseet. Közben még mielőtt elértük a tavat áthajtottunk Eichgraben településen. Tervezéskor nem vettem észre, mivel nagyobb távokat jelölök ki, de nagyon meglepődtünk és megörültünk neki. Régi családi barátnak volt itt nyaralója az erdő szélén, anyukám az unokáival, köztük a fiammal, többször töltött itt nyaranta időt és mi is jártunk az idilli helyen álló rönkházban annak idején. Utólag vizsgálgatva a térképet elég messze tekertünk át a településen az általunk régebben ismert résztől és meg is lepett, hogy milyen nagy területen fekszik Eichgraben, szóval ezért fotóztuk le a határát jelző táblát. Itt jegyzem meg azt is, hogy a Wienerwaldradweg csak Rekawinkel településig tart, onnan a közúton jelöltem be, a tótól indultak újból kerékpáros túraútvonalak. Hol a járdán mentünk, hol helyi kerékpárúton, de szerencsésen elértünk a tóig.
Miután elhagytuk a tavat, már nem volt előre eltervezett követendő nyomvonalunk, de azért az egyik GPS, amelybe András beütötte a célt, szépen elnavigált minket. Ehhez azért kellett András rátermettsége és figyelme is. Végül sikeresen megérkeztünk a Bécsi Főpályaudvarra. A kalandjaink nem értek véget, a pályaudvar tele volt ázott bringásokkal és persze mindenféle más utasokkal. Mivel nem rendelkeztünk kerékpáros helyjeggyel és aznapra már nem is lehetett kapni, így személyvonattal tudtunk menni, de át kellett szállnunk Bruck an der Leithában. A menetrend szerint négy perc volt az átszállásra, pár másodpercen múlt, hogy lemaradtunk a Hegyeshalom, illetve Győr felé tartó vonatról. Eleve a mi járatunk egy percet késett, így már csak három maradt a mutatványra. Még soha nem jártunk ezen a vasútállomáson, de lehet, hogy akkor is így járunk, ha ismerjük mi a dörgés. Nem egymás mellett álló vonatok között kellett átszállnunk, a tömeg ment a lift felé, be sem fértünk volna a bringáinkkal. Mire mi is be tudtunk szállni az egyik liftbe, utána átsiettünk a másikhoz, majd abból kiszálltunk, épp elindultunk a vonat felé amikor kihúzott az állomásról. Már nem emlékszem, hogy mennyit kellett várni a következőre, másfél-két órát. Aztán megjött a vonatunk, magyar szerelvény érkezett és onnan fordult vissza. Hát döbbenetes volt a különbség a vagonok belsejének tisztasága, lekopottsága között az osztrák és a magyar viszonylatban. Csodálkoztunk is, mert tavasszal amikor Füzesabonyból mentünk haza Budapestre nagyon szuper vonattal tettük meg a távot, az is igaz, hogy nem egy, hanem 25 percet késett, és az is, hogy Tiszafüredtől Füzesabonyig viszont azon izgultunk, hogy mikor siklik ki a kis piros szerelvényünk, akkorákat döccent minden illesztésnél. Ezzel nem értek véget a vasúti megpróbáltatásaink, Győrben egy olyan vágányra húzott be, hogy a lépcsőnél nem volt rámpa (liftről a győri állomáson álmodni sem lehet) és a peron olyan iszonyat koszos volt, hogy én szégyelltem magam az esetleges leszálló külföldiekre gondolva. Akkor még nem tudtuk, hogy eleve káosz van a fővonal közlekedésében, utólag jutott eszembe, hogy lehet, hogy ezt a peront nem is szokták személyszállításra használni, mert elég messze esett a főépülettől. Végül eljutottunk a vasútállomás épületéhez, Győrből már többször mentünk bringa és vonat kombinációjával haza, és azért szeretjük, mert az egyes vágányról indul, nem kell lépcsőzni és átszállni, ezért is tűztük ki az eredeti tervünkben azt, hogy ha lehet Győrig tekerjünk el. Na, ott szembesültünk azzal, hogy a Lehár expressznek letörött az áramszedője és lerántotta a felsővezetéket. Minden vonat késett... Lefényképeztem a kijelzőt, volt ahová az volt kiírva, hogy több mint 120 perc, de a hangosbemondó miatt tudtuk, hogy 160 perc az előrelátható késés. Itt is várakoztunk jó sokat és még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, mert egyszer csak megérkezett egy vonat az első vágányra Budapest felől és kis idő múlva indult visszafelé. Persze jó sok késést összeszedett még, de legalább már láttuk az alagút végét... Azt nem tudjuk, ha az osztrák vonat nem késik egy percet és ott elérjük a Hegyeshalom felé tartó vonatot, beelőztük volna-e az egész kalamajkát. A pontos időpontokra, várakozások hosszának tartamára már nem emlékszem, a fényképek dátumáról láttam, hogy Bécsbe, a főpályaudvarra 13 óra után pár perccel érkeztünk meg, elég sokat kellett ott is a vonatunk indulására várni, Győrben a kijelzőt 19:30-kor fotóztam le, de akkor már régóta ott ücsörögtünk sok emberrel együtt és még több mint fél órát vártunk. Az biztos még, hogy a Rákóczi hídon éjjel 22:50 után próbáltam megörökíteni a kérészeket a telefonommal, szerintem 23:15 és 23:30 között érhettünk haza. Ritkán megyünk vonattal, de meglepődve tapasztaltuk, hogy pár napra rá utalt a MÁV vissza valamennyi összeget a késés miatt. Őszintén megmondva, jobban örülnénk, ha inkább nem lenne ennyire olcsó a MÁV, hanem a normális jegyárakból és az adófizetők pénzéből megfelelően karbantartanák a berendezéseket, szerelvényeket, hogy kiszámíthatóan lehessen utazni.
Na, itt most úgy hangzik, mintha a túránk vége rosszul sült volna el, de erről szó sincs, mi választottuk a vonatozást, együtt voltunk, a várakozások közben sem unatkoztunk. Győrtől Kelenföldig egy aranyos nővel végigbeszélgettük az utat, még az is kiderült, hogy Andrással egy cégnél dolgoznak. Persze jó lett volna, ha simábban érünk haza, de most így alakult. Már hazafelé a túránk részleteit beszélgettük, hogy mennyire jó helyeken jártunk, mennyi új élménnyel gazdagodtunk, sőt már a következő nagy málhás túránkról, túráinkról is szó esett. Ilyenkor mindig nehéz ha vége van, még annyira a hatása alatt vagyunk az élményeknek.
gpx fotó&térkép
bottom of page